2015. február 22., vasárnap

2015# Karneválok Riviérája (1. nap) Akkor hát induljunk

Nemrégiben érkeztünk haza egy nagyon tartalmas, és látnivalóban bővelkedő utazásról, amit szeretnék elektronikus formában is megörökíteni.


A sok-sok élmény örökre megmarad. Remélem ez a forma kicsit visszaadja azt, amit láttunk, hallottunk, kóstoltunk az elmúlt napokban. Ha van kedved, ülj mellém, és tegyünk egy virtuális utazást.
A történethez hozzátartozik, hogy néha ránk jön az elvágyódás. De nem csak az a fajta, hogy utazzunk, hanem hogy inkább találjuk meg, ahol otthon érezhetjük magunkat a nagy világban. Ilyen szemmel néztük az úticélokat. No meg persze az is szerepet játszott, hogy élményekben, látnivalóban gazdag néhány napra vágytunk.
Az utazásunkat egy helyi iroda szervezte. Nevezetesen az út, amit választottunk, a Karneválok Riviérája nevet kapta (nizzai, mentoni karneválok).  Szeretünk utazni. A kulturális utakat pedig kimondottan kedveljük. Így nem is lehet csodálkozni, hogy már nagyon vártuk az utazást. Székesfehérvár-Cannes volt a két végpont. De kezdjük az elején.
Február 22-én, vasárnap indultunk Székesfehérvárról. A tervezett útvonalunk Székesfehérvár-Körmend-Graz, és végül a veronai tranzitszállás.
Hőmérséklet Szfv: 7 °C, szeles idő, indulás 715kor a székesfehérvári autóbusz-állomás parkolójából.
Rábafüzesi határátlépés: 1004
Szfv-Graz: 204 km. A határátlépés után a rendőrség súlymérésre, és igazoltatásra félreállította a buszt. (busz súlya csomagokkal, utasokkal: 18.260 kg, az idegenvezető tájékoztatása szerint ez egy bevett szokás Ausztriában, nagyon ügyelnek a szabályok betartására, az ügymenetük viszont nem a leggyorsabb... a papírozás, méricskélés több, mint fél órát igénybe vett) A kis kitérő után, utunk először Grazba vezetett. Az érkezés után sétát tettünk az óvárosban (1140-1255 között) szakadó esőben, 9 °C. 
Megnéztük a grazi operaház épületét, mely mellett található egy nagyon modern alkotás. Ez a fém szobor szimbolizálja a város kettősségét, mégpedig: a régi és az új művészet jól megfér egymás mellett. 



A grazi sétálóutcán haladtunk tovább, megnéztük a Mária szobrot, majd a Stadtpfarrkirche épületét kívül-belül. 




A sétálóutca jellegzetessége, hogy autók nem, de a villamos közlekedhet. Az ott lakók megzavarásának elkerülésére gumiágyba süllyesztve vannak a sínek, szinte hangtalan a villamos.


Továbbhaladtunk a sétálóutcán. Megnéztük a tartományi székházat (Landhaus) és a fegyvertárat. Az épület homlokzata a régi időket, valamint a tartomány címermotívumát őrzi. 



A sétálóutcán található a Sacher cukrászda is. Sajnos vasárnap zárva volt, így a finomságokat nem tudtuk megkóstolni. 


A város hangulatos. Az áraik európaiak. Pl. ¼ l sült gesztenye 2.80 €. 
A sétálóutca végén a városház térig sétáltunk, majd továbbhaladva a Mura folyó partjáig tettünk kitérőt. A Mura folyó sziklás, gyors sodrású – nem szabályozott, ezért nem tartozik a hajózható folyók közé. Megjegyezném, hogy az utazási iroda biztosított plusz felszereltségként audioguidet. Hasznosnak bizonyult. Grazban végig esett az eső, és az esernyőkkel nem kellett hadakoznunk, hogy mindent jól halljunk az idegenvezető ismertetőjéből. A friss levegőn tett séta után, jól esett egy kis ücsörgés, beszélgetés. 
Majd továbbutaztunk a mai úti célunk felé, ami a Hotel Montemezzi Veronában. A hotelig való megérkezésig a Horgász a pácban c. filmet néztük. Nem vagyon egy Louis de Funes rajongó, de a kilóméterek csökkentésére épp megfelelő volt. És egy csipet ráhangolódás a francia tájra.

Megérkezés a Hotel Montemezzibe****: 2015, 140-es szoba. A személyzet kedves, a szálloda kellemesnek ígérkezik.


Kipakolás, rendezkedés után, sietősen felkerestük az éttermet. A vacsora a szálloda földszinti éttermében volt. Tipikus olasz három fogásos menü, ami az alábbiakból állt: lasagne, sült csirkemell&kemencés burgonyával&salátával, tiramisu. 5/5




Nem nagyon vagyok hozzászokva, hogy késő este vacsorázzak, de szerencsére a gyomrom jól bírta a gyűrődést. (bár ez még csak az első nap volt)
Így telt az első napunk, amikor még csak távolról érezhettük a tavaszváró ünnepek varázsát. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése