A mai nap teljes mértékben Nizzáról szólt. Először el sem tudtam képzelni, hogy mivel fogjuk tudni eltölteni a napot, de végül még majdnem rövidnek is bizonyult az egy nizzai nap.
A szokásos croissantos reggeli után indultunk Nizzába (11 °C) 930kor.
Sétát tettünk az óvárosban, megnéztük a színház épületét, majd utunk a helyi
piac fele vezetett.
Vettünk helyi almákat. A nizzai piac a magyarországihoz képest sokkal színesebb képet mutat. Jól megférnek egymás mellett a képzőművészeti alkotások, virágok, és az élelmiszerek is. (Calisson – tipikus helyi édesség, kolbász, festmény…)
Felmentünk a Bellanda toronyba gyalog, amihez kb 400 lépcső vezetett, majd tovább a szirt tetejére, ahol egy szabadidőpark van. Ennek különlegessége, hogy a gyerekeknek korcsoport szerint több különböző játszótér van.
A kilátást tovább színesíti a vízre épült repülőtéri leszállópálya a mesterséges félszigeten. Franciaország 3. legforgalmasabb reptere található Nizzában. Ezt mi is tapasztaltuk, mert sűrűn láttunk leszállni repülőket. (széliránytól függ, hogy Nizza vagy Cannes irányából szállnak le a gépek)
A szirtről jó a kilátás a régi belső kikötőre, ahol ma már a legnagyobb luxushajók nem tudnak kikötni, mert nem elég mély számukra az öböl.
A séta után volt a szabadprogram. A tengerparton ebédeltünk, majd kifeküdtünk a plagera, ahol mesterségesen feltöltött, folyami lapos kavicsos a part. Az idegenvezetőnk is többször javasolta, ha módunk van, nézzük meg a partot magunknak, mert roppant kellemes, ahogy a gömbölyded kavicsok masszírozzák az ember lábát.
Megettük az almákat is. Nekem sikerült kreatívan megkóstolni. Az első falat szívecske formájúra sikeredett. Tiszta nászutas feeling.

1400kor találkozott a csoport a
főbejáratnál, és bementünk a Virágok csatája rendezvény helyszínére. A „csata”
lényege, hogy először a helyi jellegzetes virágot, a mimózát, majd az autókon levő többi vágott virágot is a
nézők közé dobják.
Eleinte inkább csak nézelődtünk, és nem koncentráltunk a virágok gyűjtésére, végül viszont minket is magával ragadott a forgatag, és egy szép liliomos, tátikás, szekfűs, vitorlavirágos csokrot sikerült összegyűjteni.
1700kor vége lett a rendezvénynek, visszautaztuk Cannesba, majd 1900kor vacsoráztunk ismét a Bella Storiaban. A mai menü: brokkolis burgonyakrém leves (fokhagymás levesbetéttel), húsos ravioli parmezánnal¶dicsomszósszal, creme brulee. 5/4
Bár ismertem a creme brulee miben létét, nagyon megtetszett. Azt hiszem, az elkészítendő receptjeim közé fel kell, hogy vegyem ezt a franciás ízt is.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése